Workout 92.

  A napok szaladnak... Mindent felül tud írni, amikor a gyermeked közel 40 fokos lázzal, hányással, rosszulléttel küzd egész nap, és szüksége van Rád!! És akkor még ott a másik kettő is, akik mindettől függetlenül szintén igényelnek.

   Aztán megjött a tavasz is, így a maradék kis időm felében az udvart takarítottam, növényeket rendeztem, a másik felében pedig tanultam. + egy kis alvás = 24 óra :-)
Megmondom őszintén, hogy az edzéshez, még gondolati szinten sem jutottam el...

   Most azonban, fáradtság ide, vagy oda, kellett egy kis törődés a testemnek, így miután letettem a gyerekeket, gyorsan előkaptam a matracot, pulzusmérőt, és gondoltam egy nagyot. Mivel a sok kihagyás után szinte új kezdetnek éltem meg a mai edzést, gondoltam az edzés is legyen teljesen új és ismeretlen terep: így ma a Stand up!-ot választottam. Nem néztem meg előre, nem tudtam mi lesz benne, hány perces. A rövid bevezetőben DDP elmondta, hogy sok olyan gyakorlat lesz, ami az egyensúlyérzéket igényli és fejleszti. Végig álló gyakorlatok vannak, nincs leülés, fekvés közben. Nos, úgy éreztem magam, mintha betonba öntöttek volna, mintha minden rugalmasságomat elvesztettem volna... A kertészkedéstől erős izomlázam lett... Az egyensúlyérzékemmel azóta nem találjuk egymást, mióta eltörött a jobb bokám... Most is nagy erőfeszítések, és a közelbe készített székbe való kapaszkodási lehetőségnek köszönhetően sikeredett csak sokszor megállnom... Bár DDP azt mondta, hogy az sem baj, ha elesel, csak állj fel és csináld tovább!!!!! És valóban, ez mennyire igaz! ;-)

   Megszenvedtem ezt a 30 percet, de megérte, mert jött a szokásos jó érzés: Igen! Megcsináltam! :-)
Ahogy edzettem, rögtön megéreztem magamban az erőt, a kitartást. Az elmúlt napok edzésmentessége azért lelki szinten mégiscsak megviselt, mert úgy éreztem puffadok vissza, hízok... (ami igaz, az igaz, a hasizmaim azért egy kicsit vissza is engedtek a feszességből, amit eddig sikerült elérni, szóval fontos a folyamatos karbantartás!! ;-)  ) Most viszont érzem, hogy minden oké, haladok szépen tovább a magam tempójában, a magam módján. Senki sem sürget, nem másért teszem, hanem magamért. Kitartok, és az eredmény biztos nem fog elmaradni! Előbb, vagy utóbb, de elérem a célom, és közben talán a kis utak, amiket felfedeztem és amiken járok egyszer csak összetalálkoznak, egyesülnek, és akkor valóban megtalálom magam!