Workout 13.

   Furcsa érzések kavarognak bennem... 2 hete minden nap edzem. Nem megerőltetés, sőt: élmény! Ilyen tényleg soha életemben nem volt, hogy minden nap edzettem valamit, akármit, 2 héten keresztül. Megvan a várt, látható hatása is: centik csökkennek, nadrágok lazulnak... De van ebben valami félelmetes is. Kicsit olyan, mint az ismeretlentől való félelem. Pedig voltam én már 65-70 kg, de az olyan régen volt, és annyira természetes, hogy már nem is tudom milyen volt( pedig csak 7 éve...). Milyen lesz újra? Most tényleg sikerülni fog? Ugyanúgy, mint annak a sok embernek, akiknek a sikertörténete már fent van a neten? Az is furcsa érzés, hogy ennyira akarom csinálni az edzést, tényleg minden nap. Vajon miért? Mi változott meg bennem, mi az, ami eddig nem volt meg? A kattanás, ahogy sokan szokták mondani? Vagy csak a testhezálló edzésmód hiányzott, ami igazán nekem való? Vagy bennem változott  meg valami?
Tudom, sok a kérdés, de most, 2 hét elteltével itt tartok.
   Kicsit azért is jöttek elő ezek a kérdések bennem, mert ma nagyon elfáradtam, tegnap estére náthás is lettem, ami ma elmélyült, és kicsit a hangulatom is rossz volt. Előjött bennem a régi érzés, hogy most akkor inkább ne... Aztán azonnal át is fordult bennem, hogy ezek nem elég súlyos okok arra, hogy kihagyjam a mai edzést. Belegondoltam az elmúlt napok edzéseibe, milyen jól éreztem magam közben, mekkora boldogságot, elégedettséget, jó-érzést okoztak bennem. És már vettem is elő a matracot, a pulzusmérőt, és 25 perc múlva leizzadva, de elégedettséggel, boldogsággal telten fejeztem be az "Energy-t". Nehéz volt? Az elején, a nátha miatt kicsit gyengébbnek éreztem magam, ásítottam is jópárat, de ahogy belelendültem, mindenről elfeledkeztem és csak élveztem a DDP YOGA-t!
   Én csak köszönni tudom ezt a nagyszerű lehetőséget DDP-nek!
Nem mondom, hogy ez mindenkinek segíteni tud. Mégpedig azért nem, mert van, akinek az aerobic segít, van akinek a kondigépek, van akinek a futás, és van akinek a box, stb. Mert az az ő útjuk.

Ha valakinek egyszerűen nem jön be DDP stílusa, vagy az edzés maga, akkor lehet hogy belekezd, és szép lassan elhagyja, ahogy én is tettem párszor más edzéssel. De! Ha valaki olyan gondokkal küzd, mint amivel Arthur, vagy Stacey, vagy a többi DDP-harcos küzdött ( http://www.ddpyoga.com/transformations.html ), amikor az egészségükért, a jövőjükért megtették az első lépéseket, és kitartottak a célig, akkor igenis tetszik-nem tetszik, valami mellett le kell tenni a voksot, és ki kell tartani. Önmagunkért! Lehet az akármi más is, de lehet a DDP YOGA is.

   Nekem nagyon inspiráló volt a sok sikertörténet, és a bennem megfogalmazódott indíttatás szerencsésen összefonódott az edzésmód iránti tetszésemmel, lelkesedésemmel. Ezért is érzem úgy, mintha visszataláltam volna a testi-lelki Önmagamhoz hazafele vezető útra, a sok tévút után. Ezért érzem magam otthonosan, és teljesen természetesen az edzés közben.
   Kívánom Mindenkinek, hogy találja meg ezt az érzést Önmagában, és találja meg ( vagy alkossa meg :-)  ) az Önmagához hazafele vezető, számára legtökéletesebb utat, mert ez nagyon-nagyon jó érzés! :-)